K a l a n d o z ó

 

Dr. VALDMAN ISTVÁN
A h o l  a  t é r k é p  i s  v é g e t  é r:
Tűzföld és Patagónia

 

1. A sivatagból a Tűzföldre

 

Romániai felfedezők már 1886-ban megfordultak a Tűzföldön. Iuliu Popper (1857-1893) neves utazó és fényképész az 1886 szeptember-decemberben szervezett tűzföldi expedíción készítette e fotótörténeti ritkaságnak számító felvételt tűzföldi táborukról. Utazásáról különben egész fotóalbumot készített, s küldte el, fókabőrbe kötve a Román Földrajzi Társaságnak. Az album címlapjára az általa nyitott aranybányákból származó nemesfém lapocskára véste a feliratot. Az album az 1944-es bukaresti bombázások idején teljesen tönkrement. Negyven évvel később került elő egy másodpéldánya, amelyet biztonsági okokból az édesapjának küldött haza. A 88 felvételt tartalmazó értékes albumot a bukaresti zsidó hitközösség lapjánál őrzik.

Az Andok magaslatai után, a Bakterítő szélességi fokáról nem kevés, mintegy 4500 km “ugrás” a következő úticél, a Tűzföld, a Magellán-szoros környéke és Patagónia déli része - mindez Chile területén.
Egy ilyen útra az előkészületek is különböznek. Az állandó napsütés, a sivatag és a 4000 m-en felüli magasságok helyett a hűvös, szeles Tűzföld, nagy valószínűséggel gyakori hideg esők és nem utolsó sorban a fjordok, gleccserek vidéke vár ránk. Napokra, sőt órákra lebontott, részletes útitervet dolgozunk ki, mivel óriási távolságokat fogunk bejárni a rendelkezésünkre álló viszonylag rövid idő alatt. Az Atacama sivatag „fővárosában”, Copiapóban dolgozó kollegáim óriási derültsége közepette előkerül az évek óta használaton kívüli esernyő is. Ezt a holmit Copiapó vidékén évekre visszamenőleg nem használta senki. Az utazás tervezett útvonala rendkívül sokat ígérő: Copiapó-Santiago (800 km, autóbuszon); Santiago-Punta Arenas (kb.3000 km, a Lan Chile járatán repülővel), Punta Arenas- Magellán szoros- Puerto Natales-Torres de Paine Nemzeti Park, oda-vissza vissza (kb. 700 km, bérelt terepjáróval); Punta Arenas-Puerto Montt (kb. 2000 km, repülővel); Puerto Montt-Chiloe (Chile legnagyobb szigete)-Puerto Varas-az Osorno es Calbuco vulkánok környéke-a Llanquihue tó és környéke-Puerto Montt (kb. 600 km, bérelt gépkocsival), Puerto Montt-Santiago (1000 km. repülővel); Santiago-Copiapó (800 km, autóbuszon).

2. Ünnep előtti hangulat Santiagóban

Az út első, jól ismert szakaszát Copiapó és Santiago között éjszaka teszük meg a Pullman cég kényelmes autóbuszán. A busz este későn indul Copiapóból, ezért a felszállás után azonnal felszolgálják a vacsorát, üdítőt, majd a TV-ben megnézünk egy szórakoztató filmet. Utána behúzzák a függönyöket, lekapcsolják a világítást és mindenki nyugodtan alszik a rendkívül kényelmes és szabályozható székekben. Reggel 7 órakor már Santiago környékén ébredünk. Felszolgálják a reggelit. Mire az utasok elfogyasztják, már az ötmilliós főváros utcáin járunk. A főpályaudvar mindenfajta szolgáltatással és információs hálózattal ellátott. A metró állomás is itt van, így 7 perc alatt a főváros szívében, a La Moneda, az elnöki palota előtt vagyunk.
Chile nemzeti ünnepe (szept. 18-19) előtt vagyunk és most zajlik az ünnepélyes és színpompás őrségváltás a palota előtti téren. A kíváncsiak százai tolonganak a sok történelmi eseményt megért és 1973. szeptember 11-én, a Pinochet tábornok által vezetett katonai hatalomátvétel idején részben lebombázott elnöki palota bejárata körül. A díszőrség váltásának ceremóniája Chilében is érdekes és látványos, a katonazenekar dél-amerikai ritmusú indulókat játszik. A katonák egyenruhája mondhatni sivatagi színű és rendkívül elegáns szabású. Minden ruhadarab, a bakancstól kezdve a fegyverekig láthatóan kitűnő minőségű, a legmodernebb kiadás.
A palota bejáratától nem messze, az Igazságügyi Minisztérium kapuja előtti kis téren a közelmúltban avatták fel Salvador Allende, volt chilei elnök mellszobrát. Ő volt az, aki a hírhedt 1973-as katonai puccs idején nem mozdult ki az elnöki palotából és ezért az életével fizetett.
A palota tértől néhány saroknyira található Santiago történelmi főtere, a Plaza de Armas, amely az utóbbi két évben teljesen újjáépült. A tér egyik oldalát a római katolikus katedrális impozáns épület-együttese zárja le. Előtte a nap minden szakaszában amatőr festők és rajzolók serege kínálja a portékáit és két perc alatt bárkiről portrét készítenek. A tér egyik sarkában egy fiatal srác utánunk ered és angolul, majd németül szólítgat kitartóan. Végül spanyolul válaszolunk neki. Gyorsan elhadarja, hogy egyetemista, rengeteg pénzbe kerül a tandíj (átlagban évi kb. 1200 USD) és megkérdez, hogy hozzájárulnék-e némi aprópénzzel tanulmányi költségei fedezéséhez. Mikor kezébe nyomom az évi tandíj ezred részét, rendkívül hálás és a beszélgetés azt követő része már barátságos tere-fere. Az órámra pillantva észreveszem, hogy meg kell szakítanunk a beszélgetést, sőt a városnézést is. Sietnünk kell a repülőtérre ha el akarjuk érni a Santiago-Punta Arenas járatot.

3. 3000 km-es repülés a világ végére

A belföldi utazások céljára szolgáló repülőtér az Arturo Benitez nemzetközi légikikötő közvetlen szomszédságában van és legalább annyira forgalmas, mint az előbbi. Gyakorlatilag Chile minden nagyobb városába van rendszeres repülőjárat, naponta többször is.
A déli órákban szállunk fel a Lan Chile Santiago-Punta Arenas járatára, amely útközben csak Concepcionban száll majd le. A jegyek vásárlásakor előzékenyen megkérdezték, melyik oldalra kívánunk ülni, tehát az Andok csúcsait, a fűzérszerűen sorakozó vulkánokat vagy az óceánt néznénk szívesebben. Mi az Andok oldalát választottuk, így felszállás után nemsokára előbukkan az egyelőre csak 2500-3000 m magas gerinc, a magasabb csúcsokon hófoltokkal.
Concepcion-ig mindössze egy órát tart a repülés, de ezalatt teljesen más éghajlati viszonyok közzé kerülünk. A hónapok óta sivataghoz és kitartó napsütéshez szokott szemünk elé egészen más panoráma tárul. Óriási erdőségek zöld tisztásokkal, legelésző marhacsordák, kisebb-nagyobb tavak sokasága. Újdonság, hogy zuhog az eső. Az előrejelzések viszont azt mutatták, hogy Punta Arenas térségében inkább szeles, hűvös, mint esős időre lehet számítani.
Concepcion - az első városok egyike, amelyeket Pedro de Valdívia, Chile első kormányzója alapított – a repülőgép ablakából nézve alacsony, tavak által szabdalt, erdős-dombos vidéken, a Bio Bio folyó tölcsértorkolatánál fekszik. A leszállás után méregzöld, esőáztatta szántóföldeket és legelőket láttam, a hőmérséklet sokkal alacsonyabb, mint az északi, sivatagos vidékeken megszokott. Fél óra múltán újra a levegőbe emelkedik a Boeing, még néhány pillanatig láthattam az óceán partját, a Concepcion-öblöt, a tölcsértorkolatot, a veszteglő hajókat, aztán a sűrű felhőkben eltűnt a föld a szemünk elől. Csak gondolatban következtethettem, hogy mikor repülünk át Temuco, Valdívia, Osorno, Puerto Montt felett, hiszen semmi sem látszott, csak kelet felé az Andok felhőkből kiemelkedő, csipkézett gerince. Amikor a pilóta bejelentette, hogy Chiloe, Chile legnagyobb szigete felett repülünk, tudtam, hogy megérkeztünk az ún. tóvidékre (Region de los Lagos). Ebben az övezetben a part rendkívül szabdalt, “millió” szigetecske zöldell az óceán fényes tükrében. Az Andok vidékén pedig már feltűnnek az első gleccserek. A táj kepe gyorsan változik, eltűnnek a felhők, szikrázóan süt a nap, a repülőgép ablakából a délutáni konyakozás közben lenézve eddig nem látott panorámában gyönyörködhetünk. Az Andok gerincét mindenütt hó és jég takarja, a gleccser formációk minden morfológiai elemét fel lehet fedezni éppen úgy, mintha nyitott könyvet tartanánk a kezünkben. Néhol látszik amint a gleccser nyelve, a frontális moréna széle az óceánba szakad. A part menti részeken szigetek, félszigetek kéklenek, a szárazföldet pedig még mindig a tavak ezrei szabdalják. Nagy valószínűséggel éppen a világhírű San Rafael lagúnát látjuk és azt a hosszú és masszív gleccsernyelvet, ami a lagúnába nyomul. Ezen a vidéken egyébként egymást érik a rezervátumok és nemzeti parkok, ahova szinte kizárólag csak szervezett (és drága) hajókirándulás keretén belül, az igen tehetős turisták számára esetleg repülőgéppel lehet eljutni. Mintegy 7000 m magasságból nézve fantasztikus a táj. A San Rafael lagúna felett hihetetlenül hosszú a gleccsernyelv, amely 3000 m körüli magasságból, a Campo de Hielo San Valentin jégmezőről indul. A jégmező felett a 3078 m magas Cerro Nyades és a 4058 m-es Monte San Valentin csúcsok zárják le a horizontot. Mire megbeszéljük a látottakat, a pilóta ismét felhívja az utasok figyelmét hogy tekintsünk balra, mert rövidesen a Torres del Paine csipkézett szikláit láthatjuk. Az ún. Cordillera de Paine, a Campo de Hielo Sur keleti részén terül el. Mivel magasan és elég messze repülünk tőle, csak a sziklák, csúcsok kontúrjai látszanak, de izgalomra nincs ok, két nap múlva magunk is megcsodálhatjuk a messze földön híres Torres del Paine Nemzeti Parkot.
A déli szélesség 51 és 52 foka között véget ér az Andok vonulata, alattunk inkább dombok, mint hegyek láthatók, délre pedig a végtelennek tűnő síkság, amelynek egyhangúságát ezernyi kisebb-nagyobb tó szakítja meg. Még néhány perc és leszállunk a világ végén, Dél-Amerika déli csücskén, a Tűzföldön, Punta Arenas repülőterén.
Hideg, rendkívül szeles idő fogad, ami egyszerre az olvasmányokból jól ismert, viharos Horn-fok vidékére emlékeztet. A táj első pillantásra rendkívül zord és barátságtalan. Mindenütt barnás-vöröses, száraz cserjék és bokrok, itt-ott hófoltokkal. A felhők szinte a fejünk felett függnek és inkább havazást, mint esőt ígérnek.

4. A Magellan-szoros és vidéke

Punta Arenas, Chile legdélibb tartományának (Region de Magellanes y Antarctida Chilena) a fővárosa, alig több mint 100 ezer lakossal. A környék altalaja földgázban és kőszénben rendkívül gazdag . Ugyancsak jelentős a halászat és állattenyésztés.
Az óceáni hajózás szempontjából stratégiai ponton fekszik, hiszen itt haladt és halad át ma is a déli vizeken az óceáni hajóforgalom az Atlanti-óceánból a Csendes-óceán felé. Rendkívül fontos légi közlekedési csomópont is, hiszen az utolsó szárazföldi kiindulási pont az Antarktisz felé a dél-amerikai kontinensről.
Az angol expedíciók útinaplóiban a város Sandy Point (Punta Arenosa) néven szerepelt. A XIX század elején angol civil és katonai fegyenctelep volt. 1851-ben a fegyencek véres felkelést robbantottak ki, a hatóságokat lemészárolták, a települést pedig a földdel tették egyenlővé. Néhány év múlva Manuel Montt chilei elnök (akinek a kormányzása alatt az első német kivándoroltak letelepedtek Chilében a Llanquihue tó környékére) a várost és az egész Magellan-szoros vidéket kolonizációs célokra jelölte ki. 1875-ig tartott a vidék lassú kolonizációja. Addig az első telepesek legfőbb megélhetése a halászat és bálnavadászat volt a déli vizeken.
1876-ban Diego Duble Almeyda a Malvin (Falkland) szigetekre utazott es onnan 300 juhot vásárolt. Ezzel kezdetét vette az állattenyésztés. A hajózás is lendületet vett. A krónikák szerint 1881-ben Punta Arenas kikötőjen már 172 gőzhajó és 36 vitorláshajó utazott át. A telepesek és kalandorok újabb masszív csoportja az 1910-es években érkezett az aranyláz kapcsán. Néhány évvel későbben már az első világháborús menekültek csoportját szállító hajók kötöttek ki Punta Arenasban.
1945-ben olajat találtak a Tűzföldön, ami újabb nagy lenduletet adott a város és a vidék fejlődésének. 1957-ben megindult a kőszénbányászat is. A felmérések szerint itt található a világ egyik legnagyobb kőszéntelepe. A város határában működik Chile legnagyobb petrokémiai kombinátja.
Itt a világ végén, 2000 km-re a legközelebbi nagyobb településtől, zord természeti és éghajlati viszonyok között egy rendkívül rendezett, tiszta, barátságos várost ismertem meg.

5. Punta Arenas

A kellemes benyomások már a repülőtéren kezdődtek. A légi kikötő épületében egyéb szolgáltatások között 6-7 gépkocsi kölcsönző cég képviselője várta az utasokat és egymást túllicitálva kínálta a szolgáltatásokat. A kijáratnál buszok és taxik tömege várja hogy beszállítsa az érkezőket a 20 km távolságra levő városba. A kinti, mintegy 12-13 0C hőmérséklet ellenére fűtött busszal utaztunk. Punta Arenas-ban is ugyanazok a rendezett utcák, többnyire földszintes épületek, a város központjában pedig elegáns, európai stílusú emeletes házak és paloták. A Savoy szálloda, ahol szobát foglaltunk a főtértől nem messze, a Magellan-szorosra lefutó utcában található. Az utca végén már ott a csatorna, átellenben pedig látszanak a Tűzföld szárazulatai. Az idő borult, párás, időnként szemerkél az eső. A látótávolság nem túl nagy, a szoros vize barnás-szürke, itt hiányzik az óceán megszokott kék színe. Nem messze egy óceánjáró hajó vesztegel. Egészen különös érzés itt állni a két óceán között az egyik leghíresebb és legfontosabb óceáni hajóút mentén és nem utolsó sorban megannyi gyerek-és ifjúkorban olvasott kalandregény cselekményének vidékén.
Chile északi városaitól eltérően, ahol erre nincs szükség, Punta Arenas-ban minden házat, középületet, üzletet, templomot stb. állandó jelleggel fűtenek. Ezt tapasztaltuk a szállodában is, ahol a kinti hideg eső után kellemes meleg fogadott bennünket. A szálloda alkalmazottai nagyon barátságosak, szolgálatkészek, természetesen emlékezetük óta nem voltak romániai vendégeik. Itt viszont meg kell jegyeznem, hogy nem is olyan régen, az itteni egyetem meghívottjaiként a konstancai egyetem óceánográfiai kutatásokkal foglalkozó szakember csoportja járt Punta Arenas-ban. És hogy milyen “kicsi” a világ, az abból is kitűnik, hogy a Punta Arenas-i egyetem politechnikai intézetének dékánja a copiapói szomszédom édesapja. Természetesen mi is összejöttünk egy baráti beszélgetésre a dékan úrral.
Mivel a “világ végére” nem volt előzetesen összeállított utazási programunk, a szállodában, a recepciós hölgy segítségével véglegesítettük azt. A megrendelés után 10 perccel ott állt a szálloda előtt a Nissan 240 tipúsu terepjáró, amellyel majd bejárjuk a Tűzföld, dél Patagónia egy részét, de az egész utazás fénypontja Puerto Natales és a Torres del Paine Nemzeti Park, a gleccsertavak, gleccservölgyek, morénák vidéke lesz.

6. A világ legdélibb turista ösvénye

Punta Arenas-tól délre, a Tűzföld déli csücskében, a déli szélesség 500 mentén nemrégiben avatták fel a világ legdélibb turistaösvényét. Az eseményre a Horn-fok közelében fekvő, Navarino szigeten található utolsó nagyobb település, Puerto Williams közelében került sor. A Navarino szigetet a Beagle-csatorna választja el a Tűzföld Argentínához tartozó területétől. A csatorna északi partján található Argentína legdélibb városa, Ushuaia.
A turistaösvény mintegy 4,5 km hosszú. Része annak a kisebb-nagyobb megszakításokkal mintegy 500 km hosszú ösvény-rendszernek, amely északabbról indul és a Prekordillerák lejtőin halad dél felé.
A Navaro-szigeti ösvény első szakasza a Róbalo folyón található bővizű, látványos vízesésig tart, aztán két ágra szakad. A nyugati ág a Magallanes Egyetem és az Omara Alapítvány kezelésében levő Omara Etnobotanikus Parkon keresztül vezet az ilyen déli szélességen ritkán honos, szinte áthatolhatatlan őserdőn keresztül. A park etnikai jellegét a yagán őslakosok egyik máig fennmaradt és itt élő közössége adja.
A déli ágon az őserdőből kilépve már 590 m tengerszint feletti magasságban találjuk magunkat, ami a Tűzföldön jelentős kiemelkedésnek számít. Az őserdők felett, a domb(hegy) tetejéről páratlan kilátás nyílik az egyébként igen alacsony domborzati formákkal rendelkező, csatornákkal, öblökkel, szigetekkel tagolt vidékre. A chilei oldalon inkább a rengeteg csatornával tagolt, kisebb kiterjedésű, lapályosabb tűzföldi szárazulatok tárulnak elénk. Észak felé, az argentin Tűzföldön az 1500 m magasságot is elérő, de az erózió által igen lekerekített hegyes-völgyes vidék látszik.
Az Omara Etnobotanikus Parkban a yagánok ma élő egyenes leszármazottai közvetlenül is részt vettek a turistaösvény kiépítésében. A yagán közösség nagy része Villa Ukika falucskában él. Az ősi nomád nép mintegy ötven lelket számláló leszármazottai igazi egzotikumot jelentenek az odalátogató turisták számára. Közöttük él Cristina Calderon, az egyetlen, akinek ereiben tiszta yagán vér folyik. Amint a La Tercera chilei országos napilap tudósítójának nyilatkozta, szeretné, ha kis népe és annak nyelve megmaradna. Ő az egyetlen, aki még megtaníthatja közössége minden tagjának az ősi yagán nyelvet.
A chilei hatóságok a nemrég felavatott turistaösvényen kívül a Navaro sziget keleti részén, Caleta Walaia övezetében régészeti parkot is terveznek azzal az elgondolással, hogy így sikerül majd jobban megőrizni az egyre kisebb létszámú yagán őslakosság kultúráját, hagyományait, szokásait.

7. Turizmus az Antarktiszon (sajnos nélkülünk)

A Tűzföldön és Patagóniában barangolva érdemes néhány szót ejteni a déli utazások lehetőségeiről. Létezik és nagyon sok (tömött péntrárcával rendelkező) külföldit vonz az antarktiszi turizmus. Turistaként, Chile antarktiszi területeire hajóval és repülőgéppel egyaránt el lehet jutni.
Mint köztudott, a chilei kormány “kihasított” magának egy “szeletet” az Antarktiszból. Chile antarktiszi területe háromszög alakú, amelynek egyik csúcsa a Déli Sark.
A háromszög két észak-dél irányulású szára a nyugati hosszúság 35., illetve 60. fokán húzódik. A harmadik oldalt a déli szélesség 60. fokán húzták meg. Ha kizárólag ezt a Chile által kiszeletelt antarktiszi területet tekintjük, akkor azt mondhatjuk, hogy a chileiek a XX. század elejétől kezdték igazán behajózni az antarktiszi vizeket a bálnahalászok révén. 1906-1914 között Decepcion szigetén a bálnahalászok egy állandó bázist építettek ki maguknak. Chile antarktiszi érdekeltségei viszont sokkal régebbi keletűek, ugyanis nem sokkal Amerika felfedezése után a spanyolok és a portugálok felosztották egymás között az “Újvilagot”. A megegyezés értelmében a spanyoloknak jutottak a 27031’ nyugati délkörtől nyugatra eső területek. E megegyezés alapján V. Károly spanyol király a Magellan-szorostól délre eső területeket 1539-ben Pedro Sancho de Haz, majd 1544-ben Jeronimo de Aldecete kezelésébe adta. 11 évvel későbben Jeronimo de Aldecete Chile kormányzója lett. Azt a parancsot kapta, hogy vegyen birtokba minden, a Magellan-szorostól délre eső területet. A dél-amerikai köztársaságok függetlenné válása után Chile jogszerűnek tartotta megőrizni az évszázadok óta birtokolt területeket. 1902-ben a chilei kormány kiterjesztette halászati vizeit az antarktiszi területekre. Az idők folyamán természetesen mások is jogot követeltek maguknak e területekre, főleg Anglia és Argentína.
1940-től kezdődően a chilei kormány már rendszeresen, szinte évente szervezett kutató expedíciókat a tulajdonában levő antarktiszi területekre. 1947-ben alakult meg az első, Capitan Arturo Pratt nevet viselő bázis, majd 1948-ban következett a Bernardo O’Higgins bázis. Az első chilei tudományos megfigyelő állomást Rey Jorge szigetén építették fel 1980-ban és a Presidente Frei nevet adták neki. Itt szálloda, iskola, óvoda, kórház és civil lakóépületek is épültek, de van bank, posta és repülőtér is.
A Chilei Antarktisz Intézet ugyanazon a szigeten felépítette a Profesor Julio Escudero tudományos bázist, amely Chile egyik legjelentősebb tudományos központja.
Az antarktiszi turizmus az egyik legvonzóbb (a Húsvét-Szigetek után), de egyben a legdrágább kirándulás a déli kontinensre. Punta Arenas-ból charter járatokkal lehet Antarktiszra utazni. Miután átrepül a Horn-foki szigetek felett, 3-4 órai utazás után a repülőgép megérkezik a Presidente Frei bázisra. A szálloda rögtön a leszállópálya végében van, teljes komforttal rendelkezik. Innen szervezett túrákat indítanak a hó és jég világába, mindenki átveheti a felfedező szerepét, annak minden egzotikumával.
Chile területéről hajóval is meg lehet közelíteni a déli kontinenst, hiszen december és február között, a sarki nyár idején 12-15 napos antarktiszi hajókirándulásokat szerveznek. A hajók chilei területről Punta Arenas kikötőjéből indulnak. A programban gleccserek, szigetek, hó- és jégmezők, tudományos megfigyelőállomások látogatása szerepel. A nemzetközi egyezményeknek megfelelően a déli vizeken a hajók száma, valamint az utasok létszáma is korlátozott az igen szigorú környezetvédelmi megszorító intézkedések miatt.

8. Ismerkedés Patagóniával

Punta Arenas-ból tehát nem délre, hanem északra indulunk, Puerto Natales és a Torres del Paine Nemzeti Park felé. A csendes szeptemberi vasárnap reggelén, ha nem is derült, de tiszta idő fogad, sőt néhol a nap is áttűz az alacsony felhőrétegen.
Korán indulunk Puerto Natales felé, teljesen ismeretlen vidékre, de tudjuk hogy a Magellan-szorost elhagyva máris a végtelen dél-amerikai pampákon fogunk száguldozni. A városból kivezető út éppen a Magellan-szoros mentén vezet. A víz tükre oly sima, hogy óriási tónak nézné az ember. Nyílegyenesen északnak tartunk, egyelőre a szinte egymást érő, kisebb-nagyobb tavak közötti keskeny földnyelveken. Feltűnő, hogy a sík, füves-bozótos terepen, amíg a szem ellát, óriási bekerített parcellák vannak, amelyeken szabadon legelésző tehenek, lovak, juhok láthatók, de a pásztorkunyhók környékén népes guanacó-csoportokat is megfigyeltünk. Ez már a végtelen pampák déli szeglete, amely észak felé, főleg Argentínában óriási területeket takar. Ezen az országnyi legelőn az állatok teljesen szabadon élnek és mozognak, tulajdonosaik minimális befektetéssel óriási mennyiségű húst értékesítenek a belföldi és külföldi piacokon. Gyakorlatilag nincs egyéb dolguk, mint időszakonként összegyűjteni a szépen hízott állatokat és eladni őket. A kitűnő minőségű országút mindkét oldalán folyamatosan egy méter magas szögesdrót kerítések húzódnak. Annak ellenére, hogy az állatok ezrei legelésznek az út mentén, nem áll fenn annak a veszélye, hogy az országúton száguldó autó belerohanjon mondjuk egy nyájba vagy akár egy eltévedt állatba. Az sem mellékes, hogy az országút patyolat-tiszta, a kényelmetlen “lepényektől” mentes. Átgondolva a zord éghajlatú táj kínálta feltételeket, bárki arra következtetésre juthat, hogy az állattenyésztésen kívül más tevékenységre nincs is lehetőség. Azt azonban magas fokon ki is használják.
A vidék gyakorlatilag lakatlan, a Punta Arenas-Puerto Natales közötti 240 km-es távon csak itt-ott haladunk el kicsi, tanyaszerű, de igen modern településeken. Ezek nagy részét csak az utóbbi évtizedekben létesítették. Ennek megfelelően modern infrastruktúrával ellátott, az automata távközlési hálózatba bekapcsolt kis helységek ezek, ahol iskola, óvoda, bank stb is van. Egy ilyen falucska például Villa Tehuelches, amelyet 1966-ban alapítottak. Modern architektúrájú, jellegzetes magellán-vidéki település. Érdekes, hogy az utóbbi harminc évben a lakossága nem gyarapodott.
Tovább haladva észak felé már az olvasmányokból és a telenovellákból is ismert, jellegzetes argentin pampán vezet az út. Néhány kisebb, de bővizű folyón haladunk át. A folyócskák a chilei Andok déli végződéséből erednek és aránylag kis távolság megtétele után a Rio Gallegos folyó gyűjti össze őket. A Rio Gallegos már argentin területen a hasonló nevű város mellett ömlik a Atlanti-óceánba.
A Morro Chico (szabad fordításban Kis Bástya) egy, a pampából mintegy 200 m magasságba bástyaszerűen kiemelkedő magányos hegy. Amíg a szem ellát, hasonló képződményt nem lehet felfedezni. Itt érünk legközelebb az argentin határhoz, majd egészen Puerto Natalesig párhuzamosan vezet az út a két országot elválasztó határvonallal. Puerto Natales előtt nyitott határátkelő van, ezt inkább az állatkereskedők veszik igénybe, hiszen itt szállítják át az óriási mennyiségű exportált élő marhát.
Puerto Nataleshez közeledve a városka térképével a kezünkben azon fáradozunk, hogy kiválogassunk néhány szálloda nevet és címet, ugyanis ez az egyetlen város, ahol nem foglaltunk előzetesen szállást.
Végül kiválasztottunk egy olyan szálloda nevet, amely jól hangzott a fülünknek itt a világ végén: Capitan Eberhard. Mint később kiderült, telitalálat volt.

9. Puerto Natales

Puerto Natales az eddig látott legfestőibb városka, ahol igen jól éreztük magunkat.
Az “Ultima Esperanza” (Utolsó Remény) nevű provincia székhelye, 1911-ben alapították. A tengeri csatornarendszert, amely kapcsolatot teremt a városka és a déli vizek között már 1557-ben felfedezte Juan Ladrilleros hajóskapitány. Őt is és az 1559-ben erre hajózó (vagy eltévedt) Sarmiento de Gamboa-t is csak az utolsó remény hajtotta abban a kilátástalannak tűnő kísérletben hogy felfedezzék a Magellan-szoros keleti kijáratát. 1892 és 1897 között a felfedezők több csoportja is feltérképezte a környéket. Hamar felismerték az állattenyésztésben rejlő óriási lehetőségeket. Az első csoportot éppen Eberhard kapitány vezette, a másikat pedig Otto Nordenskjöld, akiről a Torres del Paine Nemzeti Park legszebb tava kapta a nevét.
Már a térképet tanulmányozva is sejlik, hogy pazar a városka fekvése, de amikor a délutáni éles napsütésben leérunk a Canal Seńoret (a patagóniai csatorna-és lagúna-rendszert alkotó egyik csatorna) partjára, a panoráma szépsége már svájci mértékkel mérhető. Előttünk nyugat felé az Antonio Varas félsziget tavak és csatornák hálózatával körbefonva. A távolban hófödte gleccserek csillognak a napfényben. Észak-nyugat felé körvonalazódnak a Torre del Paine egyedülállóan egzotikus, csipkézett sziklái.
A városka, amely egyébként az egész Chilei Patagónia állattenyésztési központja, inkább üdülőváros képét mutatja. A csatorna partján régi stílusú, de kitűnően karbantartott kis szállodák sorakoznak. Az egyikben az amerikai kontinens minden részéből idesereglett vendégek a játékasztalok körül ülnek. Éppen ezekben a napokban zajlik a Bridge VB egyik zónadöntője. Nyugodtabb és festőibb helyet talán nem is találhattak volna a rendezők. Mi természetesen az ugyancsak a csatorna partján lévő Capitan Eberhard szállóban foglaltunk szobát, ahol a kényelem és a szolgáltatások is elsőrangúak voltak. A szálloda szobájából remek kilátás nyílik a patagóniai csatornarendszerre és a háttérben magasodó gleccserekre.

10. Cueva de Milodon

Késő délután van, de a szürkületig még meglátogathatjuk a környék egyik nevezetességét, a Cueva de Milodon-t (A Milodon Barlangja).
Mielőtt elérjük a hegyek karéját, érintjük Puerto Pratt kikötőjét, amelyet 1897-ben alapítottak és az első lakott település volt ezen a videken. 1904-ben már távíró vonal kötötte össze Punta Arenas-al és az Ultima Esperanza lagúnás-tavas tartomány legjelentősebb kikötője lett. Puerto Natales megalapítása háttérbe szorította és hamarosan meg is szűnt működő kikötő lenni.
Tovább haladva a döngölt, de igen jó állapotú földúton egy igen érdekes, a víz-jég-szél eróziója által kialakított sziklaalakzathoz érünk, amely a Silla del Diablo (az Ördög Széke) nevet kapta. Ez egy kisebb fennsík legmagasabb pontján található, óriási fotelhez hasonlítható képződmény, amelybe könnyen bele lehet képzelni egy pihenő óriást, de akár az ördögöt is. Innen a szemközti naplementében lenyűgöző látvány nyílik a lagúnák által közrefogott gleccserek felé.
A Milodon barlangja közelében ezekben a késő délutáni órákban is meglepően sok a látogató. A barlang üledékes kőzetekbe vájt óriási üreg. Magassága 30 m, szélessége 70 m, hosszúsága pedig 200 m. A pleisztocén jégtakaró eróziós munkája alakította ki.
A homokkő rétegekbe közbetelepült márgás-agyagos formáció nem tudott ellenállni a jég és víz eróziós hatásának. Az így kialakított óriási üregbe a kérdéses geológiai kor egyik legnagyobb ragadozója, a Milodon költözött. A Milodon az őselefántok családjába tartozó ragadozó állat, hosszúsága meghaladta a három métert. Amikor 1896-ban Eberhard kapitány erre járt, aránylag jól konzervált csont-és bőrkollekciót talált a barlangban. A Milodon után az ősember is beköltözött a barlangba, a leletek alapján meghatározható a kor is: 12390 év.
Ma már hiába ásna az érdeklődő, a homokos-agyagos rétegekben nem találna semmit. A kutatók után a csontokat gyűjtő turisták az utolsó darabot is hazavitték a házi gyűjteményükbe.
Csak vacsorára érünk vissza Puerto Natales-i szállodánkba, de az étterem teraszáról még sikerül lencsevégre kapni a gleccserek mögött lenyugvó nap rubinvörös sugarait. Ezen a vidéken, a tavak és lagúnák mentén a főétel nem is lehet más mint egy frissen kifogott lazac, amely chilei tapasztalataim szerint a legízletesebb halfajta. Vacsora közben már a másnapi utazást beszéljük meg. A Torres del Paine Nemzeti Park következik, ahol alkalmunk lesz a lehető legközelebb kerülni a gleccserekhez.

11. A Torres del Paine Nemzeti Park

A nemzeti park egész Chile egyik büszkesége, és a déli országrész turisztikai gyöngyszeme. A Déli Andok és Patagónia között terül el 20-3050 méter magasságban.1959-ben nyilvánították védett övezetnek, 1978-tól pedig az UNESCO a Bioszféra védett területének nyilvánította. Területe több mint 180 ezer hektár, éghajlata igen változó. Érdekes, hogy sajátos mikroklímájának köszönhetően a csapadék többsége eső alakjában hull, kivéve a 2000 m-nél magasabb hegyeket, ahol állandó a hó és jég. A rendkívül látványos sziklaalakzatok, a “Torres”, vagyis a tornyok, amelyekről a park a nevet kapta, körülbelül 12 millió évvel ezelőtt keletkeztek. Geológiai szempontból fiatal és aktív övezet. A gránitos magma a mélységből történő felnyomulása alkalmával átharántolta és mintegy felfelé nyomta a régebbi üledékes formációkat. Óriási gránithegyek alakultak így ki, “tetejükön” az átharántolt és felnyomott üledékes kőzetekkel. A jégkorszakban vastag jégtakaró fedte be ezeket. A jég mozgása és eróziós munkája következtében kivájta, modellálta a kevésbé ellenálló üledékes kőzeteket. A jég visszahúzódása után megmaradt “alkotás” lenyűgöző látványt nyújt. A világos-szürkés gránit sziklák tetején az erózió által el nem távolított sötétebb színű és a legváltozatosabb formájú üledékes kőzetmaradványok meredeznek az ég felé. A magasabb csúcsokon az örök hó és jég. Ez a gleccserek világa. A gleccser-morénák a völgyekben lassan csúsznak a lagúnák-fjordok vizébe. Mindez a látvány lépten-nyomon megkettőzve tűnik elénk, hiszen a Torres del Paine csipkézett sziklái, az ún. tornyok, szép idő esetén csodálatosan visszatükröződnek a lagúnák vizében.
Puerto Natalesből a bérelt Nissan terepjáróval korán reggel indulunk útnak, hiszen nehéz és főleg ismeretlen terepen kell majd több mint 300 km-t autózni. A vezetés mellett illene a nemzeti park, a táj szépségeiben is gyönyörködni. Már a kora reggeli órákban is meglepően nagy a forgalom a Torres del Paine felé vezető úton. Széles, jó minőségű köves és döngölt földút vezet észak felé, amely egyelőre párhuzamosan fut a chilei-argentin határral. A Sierra Dorotea nem túl magas, szinte kopár gerincén vezet a határ képzeletbeli vonala. A Rio Tres Pasos folyó vízgyűjtőjében haladunk, jobbról és balról is kisebb patakvölgyek futnak alá, de csak néhányukban van víz. A szeptember a csapadékban szegényebb hónapok egyike itt Patagóniában. A völgyben üdezöld, jó minőségű legelők, sőt erdőfoltok is vannak. A legelők mindegyike gondosan bekerítve és amint errefelé szokás, hízott marhák serege legelész békésen. Az erdőfoltok közelében, napsütötte tisztásokon igen mutatós, villa-szerű épületek bújnak meg, gondozott pázsitokkal, virágos kertekkel. Látszik, hogy igen jól szituált tulajdonosaik vannak, akik többnyire nyáron látogatnak ide, egyébként valószínűleg az innen mintegy 3000 km-re fekvő Santiago valamelyik elegáns irodaépületében töltik dolgos hétköznapjaikat.
Ugyancsak gyakoriak a farmok a hozzájuk kapcsolódó épületcsoportokkal, de láttunk turista fogadókat is. Gyakoriak errefelé is a kiadó szobákkal rendelkező magánházak, a faluturizmus a világ e végén is divat. A Rio Tres Pasos bővizű folyót elhagyva a Lago Figueroa tükörtiszta vizű kis tóhoz érünk, amelynek a hegyek felőli partja mentén még vékony jégréteg látható. A kis tó egyike a glaciális időkből megmaradt gleccsertavaknak. Egyébként a Rio Tres Pasos völgye is széles, keresztmetszetében teknőszerűen lekerekített, a hajdani, mozgó jég által „kisimított” jellegzetes gleccservölgy.
A folyó nyugat felé megkerüli a Cerro Campanilla 1285 m magas csúcsát és a nagy kiterjedésű, szabálytalan alakú Lago del Toro tóba ömlik. A táj növényzete egyre dúsabb, már kiterjedt erdőségek is láthatók, a széles völgyben, de különösen a tavak mentén az üde zöld füves legelőkőn megszámlálhatatlan szarvasmarha, juh, ló, kecske legelész.
Cerro Castillohoz érkezve kötelező a bejelentkezés a rendőrörsön, ami mint már említettem, nem formaság, hanem az adott körülmények között a mi biztonságunkat szolgálja. Cerro Castillo apró kis falucska, és itt újabb határátkelő vezet Argentínába. A szomszédos ország területén az út a Rio Coig völgyében vezet kelet felé és Puerto Coig városánál leér az Atlanti-óceánhoz.
A helységet 1906-ban alapították, a vidék állattenyésztésének egyik központja. Érdekesség, hogy az épületeket már akkoriban úgy emelték szélirányba, hogy az óriási legelőkről a szél ne hozza a településre a jellegzetes szagokat és az állatcsordák által felvert port.
Cerro Castillot elhagyva nyugat felé haladunk a széles, jellegzetesen lekerekített gleccservölgyekben. Az eddig megszokott háziállatok mellett az elkerített legelőkön népes guanaco csapatok is feltűnnek. Patagónia jellegzetes futómadara, a nandu előtt az egy méter magas kerítesek nem jelentenek akadályt, így gyakran az elkerített legelőkről kiszabadult és az út mentén békésen sétálgató nandu csoportok láthatók.
A tulajdonképpeni nemzeti parkhoz közeledve elhaladunk a gyönyörű Sarmiento tó mellett. A tó abszolút tiszta víztükrén gyakran feltűnnek a flamingó csapatok. Innen már jól láthatók a Torres del Paine égbetörő szaggatott sziklái, mögöttük pedig az örök hó borította gleccserek.
A tó partján kőbe vésett emlékmű látható. A déli vidék híres repülősei, Günther Plüschow és Ernst Dreblow tiszteletére emelték. A két repülős 1929 és 1937 között itt építette fel azt a repülőbázist, amely az első volt egész Patagóniában. Sajnos tragikusan végezték, ugyanis repülőgépük az Argentína területén levő Argentina nevű tóba zuhant.
A Sarmiento tavat elhagyva és egy kisebb vízválasztót megmászva a Lago Amarga partjára ereszkedünk. Nevét a víz rendkívül keserű ízéről kapta, ugyanis mértéktelenül magas az ásványi só koncentrációja. Az erős párolgás következtében a partmenti sávokban a só kicsapódik. A tó partja mentén a hófehér sóréteg rendkívüli kontrasztot mutat a tó egyébként kékes-zöldes vizével. Ehhez a képhez képzeljük hozzá a tó vizében teljes pompájában visszatükröződő Torres del Paine szikláinak látványát és így nem véletlenül a szikrázó napsütésben a legszebb fotóink egyikét van alkalmunk készíteni.
A tó vizén a reggeli hűvös és csendes órákban rózsaszín lábú flamingók csapata úszkál, de a turisták tömeges megjelenésével gyorsan a levegőbe emelkednek, egy csendesebb lagúnát keresve maguknak. A Lago Amarga-t elhagyva a Cascada Paine megtekintése következik. A vízeséshez mintegy 6 km hosszú hajtűkanyarokkal tűzdelt szerpentin vezet. Az útmenti cserjékből gyakran guanaco csapatok szökkennek át az úton, láthatóan zavarja őket a motor zaja.
Lassan előtűnik a Rio Paine folyó szűk, a homokos-márgás üledékes kőzetekbe kanyon-szerűen bevájt völgye. A folyó vize szinte teljesen zöld a benne feloldott ásványi sók miatt. Percek alatt elérünk a vízeséshez. Felette a folyó kiszélesedik és a sekély vízben kőről-kőre lépkedve éppen a vízesés fölé érünk, ahol azonnal megcsap az alázúduló víztömegből felszálló pára. Amint a nap átsüt a sűrű vízpárán, a képződött szivárvány színképe mögött csak sejlik a Torres del Paine-ez is egy rendkívül ritka és szép látvány. A víz mintegy 30-40 m magasságból zúdul alá és az egyre mélyülő, rendkívül szűk völgyben folytatja útját.
A Cascadától 10 perc autózás után elérünk a Nemzeti Park bejáratához. Itt már sorba állunk, hiszen igencsak felgyűltek a bebocsátásra váró terepjárók, de szép számmal vannak személygépkocsik is annak ellenére, hogy ilyen terepviszonyok közzé nem ajánlott ilyen kocsikkal utazni.
A parkőrök - férj és feleség - nyugodtan és figyelmesen végzik munkájukat. A kisiskolás korú, rézbőrű csemetéjük állandóan a turisták között nyüzsög és büszkén mutogatja az állatait: a sorro-t (kistermetű róka), a nandut és a háziasított guanaco-t. A gyerek szülei minden látogatótól megkérdezik, hogy mit szeretnének leginkább meglátogatni a nemzeti parkban és ehhez megfelelően jönnek a jó tanácsok. Aki már előre bejelölte magának az úticélokat, annak még egyszer elmagyarázzák a hatalmas térkép előtt, mire legyen leginkább figyelmes. A tájékozatlanok kiselőadásban részesülnek, bemutatják nekik a parkot és figyelmükbe ajánlják a legvonzóbb látványosságokat. Mindenki figyelmét felhívják a parkban rájuk leselkedő számtalan veszélyforrásra. A belépő ára chileieknek (mi azok vagyunk, hiszen chilei személyi igazolványunk van) 3 USD, külföldieknek a duplája.
A park bejáratától meredek útszakasz vezet fel egy lapos hegytetőre, ahonnan már teljes szépségében látszanak a Torres del Paine sziklái, alattuk pedig a szabálytalan alakú, kristálytiszta vizű Nordenskjöld tó. A látvány egyedülálló, ez az a pont, ahonnan a legjobb panoramikus képeket lehet készíteni. A látvány alapján azt hihetné az ember hogy a kelet-nyugat irányban hosszan elnyúló Nordenskjöld tóból emelkednek ki az óriási csipkézett-szaggatott sziklák.
Előttünk a Cuerno Este (2200 m) és a Cuerno Norte (2400 m) csúcsai, mögöttük aztán lépcsőszerűen következnek az egyre magasabb csúcsok: La Espada (2500 m), Fortaleza (3000 m), El Escudo (2700 m) stb. Tőlük kissé keletre egymást érik a 2300-2700 m magas csúcsok, amelyeken már az örök hó és jég az úr.
Meglehetősen nehéz és veszélyes turistaösvények vezetnek fel a gleccserekhez. A kirándulás csak külön engedéllyel és turistavezető igénylésével lehetséges. A turistavezetőn kívül a fizetett engedély megfelelő öltözéket és teherhordókat is biztosít.
Mi, az egyetlen napra érkezett látogatók, elbúcsúzunk ettől a csodálatos panorámától és a Lago Pehoe partján autózunk tovább. A Torres del Paine masszívum újabb és újabb oldalát mutatja meg. A tó partján és a kis szigeteken csak csónakon megközelíthető luxus szállodák sorakoznak, páratlanul szép környezetben. Azt hiszem valami álomszerű érzés lehet a minden kényelemmel ellátott szállodai szoba ablakát reggel kinyitni és a még párában úszó Torres del Paine látványában gyönyörködni. Ezek a luxus szállodák természetesen számunkra elérhetetlen, luxus árakon szolgáltatnak minden elképzelhető luxus szolgáltatást. Akik ezt meg tudják fizetni: elsősorban az amerikaiak és a dél –amerikai vékony, de dúsgazdag elitréteg képviselői.
A Lago Pehoe-t elhagyva az immár igencsak széles Paine folyó partján haladunk tovább a Nemzeti Park Adminisztrációs Központja felé. Ott, ahol a Paine folyó a Lago del Torro-ba ömlik, egy kb. 300 m hosszú, eléggé megviselt állapotban levő pontonhídon kell átkelni a tó déli partjára. 10 km/óra a legnagyobb megengedett sebesség az ingatag alkotmányon (néhány nappal később az újságban olvastam, hogy egy hölgy a vadonatúj terepjárójával 40 km/óra sebességet engedett meg magának az ingatag hídon és a tóba zuhant. Őt azonnal kihalászták a tóból, a kocsiját viszont csak napok múltán).
A veszélyekért azonban bőségesen kárpótol az ismét teljes pompájában előtűnő Torres del Paine masszívum. Innen jól látható a Paine Grande 3248 m magas csúcsa és az alatta elterülő óriási gleccser-kaldera.
A nemzeti park adminisztrációs épületei egy, a Rio Paine, Lago del Torro és Rio Grey közötti lapos, erdőfoltokkal díszített mezőn állnak. Jellegzetes stílusban megtervezett faépületekben vannak az irodák, ahol a parkkal kapcsolatos minden információval ellátják a turistát.
Innen a Rio Grey mentén haladva tovább a Lago Grey tó partjára érünk, ahonnan megcsodálhatjuk a nemzeti park egyik legegzotikusabb természeti szépséget, az óriási Grey-gleccsert. A helyszínen “élőben“ látható, amint a gleccser-moréna lassan nyomul alá a gleccservölgyben, egészen addig, amíg eléri a Lago Grey csodálatosan kék vizét. Itt időszakonként, a hatalmas jégnyomás következtében óriási jégtömbök szakadnak le a moréna testéből és zuhannak a tóba. A mozgásban levő moréna jégtömbje mintegy 600 m széles és 60 m magas. A látványt nem hiszem, hogy le lehet írni, azt látni kell. Ez is egy csodálatos ajándék az érintetlen természeti szépségekért és különleges élményekért a világ végére utazó turistáknak.

12. Húsvét–szigeti árusok a Tűzföld fővárosában

A Puerto Natalesbe való vissza–, illetve onnan tovább utazás Punta Arenes–ba, egész délutánunkat igénybe veszi. A Tűzföld fővárosában hideg, szeles idő fogad bennünket. Ennek ellenére este rövid sétát teszünk a város központjában, érdeklődéssel figyelve az európai ember számára szokatlan dolgokat. Minden üzlethelyiségben, vendéglőben, még a katolikus székesegyházban is úgy fűtenek, mint télen, pedig már jócskán tavasz van. Egy jókora plakát azt hirdeti, hogy a város egyik kollégiumában népművészeti kiállítást és vásárt tartanak. Az ilyen vásár mindenütt érdekes látvány, a világ végén különösen. A kollégium folyosóit árusok, de főleg érdeklődők töltik meg. Dél–Amerika szinte minden részéből ide sereglettek az árusok, és változatos, egyedi portékákat kínálnak. Peruból és Bolíviából jellegzetes tiwanaku és inka motívumokkal díszített andesi népművészeti tárgyakat és szőtteseket, Brazíliából kerámiákat, díszköveket, féldrágaköveket, sőt drágaköveket is (nagyon szép, de rendkívül drága smaragdot, topázt, rubint és aquamarint is láttam), Argentínából kitűnő minőségű bőrárukat és fából készült dísztárgyakat. A Chile minden részéből idesereglett árusok közül számunkra a szintén Chiléhez tartozó, de annak partjaitól mintegy 4000 kilométerre fekvő Húsvét–szigetekről érkezett, jellegzetesen polinéziai alkatú eladók portékái a legérdekesebbek. Ezek a híres Húsvét–szigeti kőszobrok kicsinyített másai ugyanabból a kőzettípusból készültek, mint az eredetiek. Csodálatosan szép, hófehér korall–virágokat vásároltunk, amelyeket a szigetlakók (búvár felszerelés nélkül) az óceán fenekéről, 10–15 méter mélységből hoznak a felszínre.
A chilei Patagóniától és Tűzföldtől elbúcsúzunk és ismét észak felé készülődünk. Másnap reggel már Punta Arenas repülőterén voltunk, ahol meglepetés fogadott bennünket: a rossz időjárási viszonyok miatt gépünknek nem engedélyezték a felszállást. Eleinte nem értettük a dolgot, hiszen a városban csendes–derült volt a reggel. Az Antarktisz felől viharos gyorsasággal érkező hideg frontok hatására azonban villámgyorsan lehűlt az idő és néhány perc elteltével már óriási hóvihar vonult át a térség felett. Másfél óra múltán még szállingózott a hó, amikor végre engedélyezték a felszállást. Kellemes repülőút végén érkeztünk meg a szinte állandóan esőáztatta chilei tóvidékre, a Region de los Lagos fővárosába, Puerto Montt–ba.
Az előre lefoglalt bérelt autó a repülőtér bejárata előtt vár bennünket. A nagyszámú német bevándorló lakta és chilei „Svájc”-nak nevezett tóvidék újabb felejthetetlen élmények helyszínének ígérkezik.


 

 

 

K a l a n d o z ó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Enveco Free Stat