K a l a n d o z ó

 

K é t  m ú z e u m

 JÓSA PIROSKA

 

Kávémúzeum Zürichben

 

            Sok furcsa múzeum van, ám eddig kávémúzeumról nem hallottam. Örvendek, hogy módom volt nyugodt másfél órát bóklászni a kávénak szentelt múzeumban.

            A Zürichi tó városi parknak kialakított partja bővelkedik kisebb nagyobb múzeumokban, kaktuszkertben, madárröptetőben. Nem unja el magát a hosszabb ideig Zürichben tartózkodó turista, hiszen mintegy negyven múzeum és gyűjtemény között válogathat.

            A Johann Jacobs Múzeum mutatós emeletes villa kovácsolt vas kerítéssel, virágos udvarral. Mint a svájci múzeumok legtöbbjében itt is ingyenes a látogatás. A barátságos fiatal nő az előcsarnokban először az alagsor felé mutat, magyarázza ott kezdődik a kiállítás megtekintése, majd a földszinti termekben fejeződik be. Múzeumőrrel sehol sem találkozom, látogató is kevés a délelőtti órán. Mivel jegyzetek és figyelmesen nézegetek, néhány érdeklődő csoport elhalad mellettem.

            A különbőző fajtájú és nevű kávék szőttes zsákokban nyersen üveggel lefedve láthatók az első teremben. A szemek különböző nagyságúak és úgy tűnik színárnyalatban is mások. Jókora üvegedényben pörkölve gyönyörködhet a látogató a sokféle kávéban. Polcokon fantasztikus kávéfőző szerkentyűk a világ minden tájáról; valamit csodaszép porceláncsészék és üvegedények a fekete leves felszolgálására.

            Kávéivással kapcsolatos fesmények, fényképek díszítik a falakat. Egy sorozat színes felvétele bemutatja a kávécserjét, majd a fehér virágos ágat, a zöld termést és a gyönyörű piros színűt, amely az érett kávébabot rejti.

            Egy másik helyiségben Costa-Ricában találja magát a látogató. Kerémia edények mellett fém és papírpénzek a Közép Amerikai országból, kávéfőző edények, olcsó és drága kávéscsészék. Szinte életnagyságú faszobor kávészedő lányt ábrázol, derekán kávéval telt kosárral. Színesre festett, miniatűr, fából faragott kocsi, előtte nehéz terhet húzó ökrökkel, kávéval telt ládákból álló rakománnyal.

            Néhány polcot és tárlót töltenek meg a kávéról írott könyvek a következő teremben, sok nyelven írottak és gyönyörűen illusztráltak. Kávéházi asztalok és székek mellett műtárgyak és festett üvegablakok, valamennyi témája a kávé. Az egyik sarokban egy közép-amerikai művész faszobrai, kiállítva a szerszámok is, amelyekkel a fát megmunkálta. Színes képernyőn film mutatja be néhény szobránal születését. Érdemes végignézni a mintegy tízpercnyi kisfilmet, mert közben kényelmes fotelben meg is pihenhet az ember. Aztán costa-ricai művészek festményi, metszetei és faszobrai varázsolnak el. Különösen megmaradt emlékezetemben egy életnagyságú, ásóval dolgozó földműves alakja, akiről szinte látszik, amint csorog a veríték a megerőltető mukától

            A falon hátulról megvilágított üveglapra készült fényképek a kávétermesztés és feldolgozása folyamatáról tudósít egy követkető helyiségben. Egy kávészsákban álló képernyőről mindezt rövidfilmen is meg lehet tekinteni. A leszedett termés átvevése, mosás, törés, pörkölés, osztályozás és szárítás a munka menete. Kiderül, fermentálási folyamat is lezajlik a vizesen összetört termésben, majd az anyagot kazánokban hevítik és forgatják, így lesz a piros bogyóból nyers kávé. Ezután a napon szárítják és időnként forgatják, majd nagyság szerint vizesen válogatják és újraszárítják. Az idegen anyagoktól a kétszeri mosás és szárítás után végleg megszabadul, majd ezután kerül a jókora zsákokba.

            A következő teremben fényképek és tárgyak Guatemalába visznek, mert kiderül a Jacobs kávé fontos termelője ez a közép-amerikai ország is. Tökéletesen hű műkávécserje áll egy cseberben. Nagyon szép a fürtös fehér virágokkal, zöld és piros bogyókkal, babérlevél nagyságú lombozattal. A fára akasztva egy tenyérnyi képernyőn a kávészüret látható rövidfilmen, amint kosárba gyűjtik a termést.

            Az utolsó szobában különböző kávéfőző szerkezetek – régiek és újak – változatos és agyafúrt formáját lehet megcsodálni. Asztalon komputer és lemezek, bizonyára a kávéval kapcsolatos témákkal. Mivel az informatikában nem vagyok járatos, továbblépek a bakapcsolt kávéfőző masinához, ahol a megfelelő billentyűt benyomva török vagy eszpresszó kávét fogyaszthat ingyen a múzeumlátogató. Tejszín, cukor, ezerédes külön rekeszekben áll, akárcsak a gyönyörű porceláncsészék és tányérok. Egyetlen figyelmeztetés, kérik hogy a kávét a közeli asztal mellett ülve idd meg, ha akarsz, rá is lehet gyújtani, van hamutálca és gyufa. Aztán a használt edényeket egy tálcára téve igyekszem kifelé. Meglátom a folyosón a mellékhelyiséget, oda is bekukkantok. Olyan szép és elegáns, hogy kár lett volna meg nem nézni! Kávébarna több árnyalata és vajsárga szín uralkodik a padlón, falon és a berendezésen, a rézkilincsek fénylenek, mint az arany.

            Megköszönöm a franciául jól beszélő fiatal nőnek a kitűnő kávét, aki barátságos mosollyal arra kér, jöjjek máskor is.

 

 

Mozart-ház Augsburban

 

            Az óvárosban, a Frauentorstrasse 30 szám alatt régi három emeletes épület, rajta tábla – Mozarthaus. Két szinten várja a lakásmúzeum az érdeklődőt, aki nyugodtan csemegézhet a sok látnivaló között.

            Rögtön kiderül, a ház a nagy W. A. Mozart ádesapjának, Leopold Mozartnak a szülőháza, aki itt látta meg a napvilágot 1719 november 14-én. A múzeumot kölönben 1937-ben rendezték be és avatták fel az épület első és második emeletén. A Mozart név dokumentumokkal igazolható Augsburgban 1480-tól. Leopold a legidősebb gyermek a kilenc közül Johan Georg Mozart és Anna Maria Sulzer frigyéből. Házassági szerződésük 1718-ból látható egy tárlóban, akárcsak legnagyobb fiuk eredeti keresztlevele. Megtudom, hogy a kőműves nagyapa, Franz Mozart 1673-ban esküdött, majd a Fuggereiben lakott 1694-ben bekövetkezett haláláig.

            A dúsgazdag Fuggerek 1516-23 között létre hozták a világ legrégibb szociális lakótelepét felépítve 52 házat a szegénysorsú, ám becsületes mesterenbereknek, akik jelképes összegért tisztességes lakást kaptak a város központjában. A fallal körülvett lakónegyed ma is áll, turista látványosság és eredeti szabályok szerint ma is lakott, és persze modernizált.

            Érdemes elidőzni a múzeum névadójának eseménydús életét bemutató termekben. Leopold már ötévesen iskolás, 1724-36 között a St. Salvator jezsuita kollégiumban tanul, ahol kitűnő zenei nevelésben is részesül, és kezdettől fogva a dóm kórusában énekel. Édesapja halála után 1737 decemberében Salzburgba megy jogot és filozófiát hallgatni. Közben 1740-ben már kamarazenész a dóm zenekarában, majd 1747-től vezető hegedüs az udvarnál. 1747 november 21-én megnősül, felesége Anna Maria Walburga Pertl. 1748-ban megkapja az augsburgi polgári címet és bár munkája Salzburghoz köti, tartja a kapcsolatot a városban elő testvérével, valamint a Collegium Musicummal, hiszen szerzeményeit gyakran előadják Augsburgban.

            Leopold Mozart tizenkét gyereke közül mindössze az 1751 január 27-én született Maria Anna Walburga – a családban becézett Nannerl és az 1756 január 27-én napvilágot látott Wolfgang Amadeus nőtt fel. Apa és gyerekei 1762-73 között több európai országot bejárnak, igaz, mindig visszatérnek Salzburgba ahol az udvari zenekarban van Leopoldnak vezető állása. Ebből az időből való érdekes festmény az apát ábrázolja két gyermekével, anyjuk csak arckép formájában van jelen.

            Utazásaik során többször hazatértek Augsburgba, ahol 1763-ban a gyerekek három hangversenyt adtak, a korabeli sajtó szerint nagy sikerrel.     1777-ben látogat a városba Wolfgang Amadeus és koncertet ad a Fugger-házban. A Mozart-család jó barátságban volt Johann Andreas Stein (1728-92) zongorakészítővel, akinek nevéhez fűződik a bécsi mechanikus zongora feltalálása. Ő egy kicsiny úti zongorát készített W.A. Mozartnak, amelyen a hosszú kocsiútakon gyakorolni és komponálni tudott. Leopold Mozart 1787 május 28-án Salzburgban hal meg.

            A múzeum szobáiban korabeli metszetek láthatók Augsburgról, festmények a vásrosról és a családról, okiratok, valamint iskolai emlékek, köztük földgömb és mikroszkóp a jezsuita kollégiumból, ahol Leopold tanult.      Egy jókora teremben hangszerek és kották vannak kiállítva; Leopold eredeti kéziratai, feljegyezései és szerzeményeinek kottái. Itt látható egy jókora táblázat a tizenkét gyermek születési és halálozási dátumával.

            A második emeleten korabeli konyha, ón és cserépedényekkel, tűzhellyel, bútorokkal, rokkával.

            Egy külön szobában Leopold Mozart számos művének felsorolása, hiszen meglepően sok misét, kantátát, toccátát írt.

            Egy másik helyiségben térképen mutatják be az utazásokat: megfordult az apa két gyermekével München, Párizs, Manheim, Koblenz, Köln, Aachen, Brüsszel, London, Hága, Utrecht, Zürich, Antwerpen, Dijon, Lyon, Genf, Lausanne, Bern, Schaffhausen, Donaueschingen, Hessen, Darmstadt városokban 1763 június 9. és 1766 november 29. között. Későbbi utak München és Bécs úticéllal többször ismétlődtek, majd három olasz útra is sor került 1769-73 között.

 

 

K a l a n d o z ó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Enveco Free Stat