K a l a n d o z ó

 

 

SÁSKA LÁSZLÓ

 

A POKOL BIRODALMA

 

 

A m u z s i k á l ó  h o m o k

 

Vonatunk kietlen és futóhomokos területeken fut a francia határállomás irányába, mely Mbuli apró falu mellett van. Néhány hosszú lándzsájára támaszkodó bennszülött harcos figyeli a dübörgő szerelvényt. Mindig megbámulják, és mindig új nekik ez a látvány: a füstöt okádó és kígyószerűen tovasuhanó Vasalkotmány, melynek belsejében annyi ember ül, és hátul annyi terhet cipel.

A nap lassan emelkedik, melegítő sugarai szinte kellemesek a kora reggeli órákban. A levegő kristálytiszta. Messze-messze belátunk észak irányában a semmibe. Kopár, szürke színű futóhomok-hegyek, kisebb-nagyobb homokdűnék mindenfelé. Néhol sorjában egymás mellett, hátrább már hegyeknek is beillő torlaszokkal. A kristálytiszta levegőn keresztül jól láthatjuk azt a finom, hullámos felületet, mely a legkisebb szellö fúvására ködfátyolként megindul. Kissé odább ismét a földre száll, és bordázott felületté alakítja a dombok oldalát ott, ahol megpihen. Lazán ülnek: egymáson a minden pillanatban tovarepülésre kész homokszemek. puhán és finoman. Alig nehezednek súlyukkal az. alattuk ülő homokszemcsékre. Az a szellőmozgás, amelyet mi alig érzünk, már vándorlásra készteti őket. Ha egy ilyen vándorló dombocska mellié letelepedünk, közelről jól Iáthatjuk, amint a homokszemek egymás után pattannak a szellő szárnyára és mennek, egymást követve, kifürkészhetetlen, végtelen útjukon a nagy sivatag terein, közben halkan mozog-zizeg az egész táj.

Vándorútjukat leginkább Dzsibuti irányába veszik. Ez a kis helység homokba temetett város lesz néhány évszázad múlva. Talán még hamarabb, és végzetszerű sorsát semmi emberi hatalom megakadályozni nem fogja'.

A futóhomokos dűnék olyan lazák, hogy rálépve térdig, sőt derékig süllyedünk bele. Elképzelhetetlenül nehéz a menetelés a futó dűnék között. De nemcsak a dombok ilyen lazák. Az egész beláthatatlan vidék sok ezer négyzetkilométer kiterjedésben hasonló jellegű! A repülő homok elborítja az egész vidéket! De csak különös szellőjátékra halmozódnak dornbokká a futóhornok-szemek. A többi a síkon marad, mint finom, egyenletes vastag terítő. Vajon milyen vastag itt a homok? Ugyan ki tudná megmondani'. Lehet öt, de lehet ötven méter is. És ez a vastag homokterítő állandó mozgásban van. Láthatatlan, de óriási természeti erő viszi a mérhetetlen mennyiségű és mérhetetlen területekre kiterjedő homokot lassan-lassan mindig egy irányban előre. Kérlelhetetlenül mindig előre, soha egy pillanatnyi megállás vagy pihenés nincs számukra! Mennek a homokszemek lassan és mindent elborítanak útjukban.

 

A danakilok országa

 

            Egykor virágzó területek váltak így futóhomok-sivatagokká, melyeket, ha csak teheti, ember és állat egyaránt messze elkerül, de csak, ha teheti. Mert a futóhomok sok tízezer négyzetkilométernyi területet elborít. Összeköttetéseket szakít meg virágzó, termékeny vidékek között és ott leselkedik halkan sziszegő, halálos éneklésével áldozataira, akik a homok birodalmán keresztül igyekeznek átjutni egyik helyről a másikra. Ez a vidék a dankalik. másképpen danaklilk vagy danakilek országa! A danakil vadonság, mely a vasútvonaltól mindenütt északra terül el, harmincöt­negyvenezer négyzetkilométert vagy talán ennél is többet kitevő roppant területével legtöbbször lesújtóan szomorú képet nyújt

            A nap már magasra kúszott az égbolton, s a hőség kezd kibírhatatlanná válni a vasúti kocsiban. A mosolygó kék égbolt szürkévé változott. A levegő rezegve táncol a homokpuszták felett. A tájék kihalt. Élőlénynek nyoma sincs sehol. Nincs madárröppenés, nincs madárdal.

            A verejték patakokban csurog homlokunkról, és a lélegzet­vétel nehéz az amúgy is túlmelegített vasúti kocsikban. Pedig a vagonokban mindhét oldalon régen lehúztuk a fazsalus rendszerrel zárható fülkeablakokat. A kocsi ablakain ugyanis nincs üveg.

            Messze-messze bepillanthatunk észak felé a danakil sivatagba. Ég és föld között nincs már határ. Amit látunk, nem egyéb, mint egy óriási, nagykiterjedésű, szürkésbarna terület - amelynek nincs határa semmiféle irányban. Nincs már égbolt fölötte, amely szelíden mosoly odva összeborulna, a láthatár végén ölelkezve. a/, afrikai földdel. Milyen szép és megkapó volt ez a látvány néhány órával ezelőtt. Szürkevörös az előttünk elterülő eruptív kőzetekkel fedett tábla mérhetetlen messzeségig és ugyanolyan színben ég minden és az egész láthatár egybeolvad körülöttünk. Apró kis szélrohamok fodrozzák a vasútvonal mindkét oldalán a futóhomokot. Fülkénkbe is becsap jó adagot belőle. A szél mintha csak mondaná: „Kóstoljátok meg, új afrikai jövevények, ezt a homokot, ez fog elsenyveszteni titeket, ez fogja múmiává aszalni elpuhult és európai kényelemhez szokott testeteket ... lsmerjétek meg jól, mert ez a danakili pokol homokja."

 

Balerinák  és dühöngő óriások

 

            Most, mint egy varázsütésre, apró forgószél-tölcsérek táncol­nak végig a láthatáron szerteszét. Közelebb, távolabb őrült for­gással száguldanak tova. Fölfelé nyitott tölcsérük körül vastag füstfelhőt mutató tömegben ragadják magukkal a földről a könnyű homokot. Mindig magasabbra és magasabbra ... A tölcsér nyílása egyre tágul: . végre a láthatatlan magasságban semmivé foszlik. Színe egybeolvad a vörösszürke „semmivel", amely most befedi a messze kiterjedő vidéket. A magasba ragadott homokszemek egy része finom permet alakjában hull alá, a többi ott libeg órák hosszáig a magasban. A levegőt a hihetetlen mennyiségű homok: vastagon telíti, úgyhogy azon a perzselő napsugarak sem tudnak többé áthatolni.

Fülkénkbe berohan a bennszülött kalauz, és sietve rendelke­zik, hogy a zsalus ablakokat azonnal zárjuk be, mert a vonat homokviharba kerül. Valóban: a homoktölcsérek mind nagyobbodnak körülöttünk. Már nem apró tánclépésben kavarognak, már nem azok a kis széltölcsérek, melyek ide-oda való bohókás száguldásukkal szinte mulattattak, mert olyanok, mintha holmi sivatagi szellembalerinák táncolnának fátyolruháikban a végtelen homokon! A fátyolruhás tölcsérek egyre ijesztőbb vastag és hihetetlen magas, fekete monstrumokká alakulnak, s most már bömbölve száguldanak és kavarognak szerteszét körülöttünk Vonatunk velőkig hasogató szirénahangokon búg és fütyül körülöttünk Hatalmas lökést kapunk. Úgy érezzük, mintha az egész szerelvény megtorpant volna! ... Belekerültünk a forgószelek áradatába! Most derült ki, milyen jó, hogy nincs üvegablak: ezer szilánkra törne a hihetetlen légköri nyomástól...

            Hiába a jól záródó zsaluablak, a homok egyre nagyobb tömegben tódul be a fülkénkbe, és ott libeg a levegőben, körülveszi meggyötört testünket. Alig látjuk egymást. Sietve ragadjuk zsebkendőinket az orrunk és szánk elé, hogy a homok ellen úgy-ahogy védekezni tudjunk. A morajló búgás és üvöltés, sziszegés és tompa bőgés hangorkánja messze túlharsogja a vonat kerekeinek egyhangú ütemes zakatolását. Percekig nem látunk semmit magunk körül. Aztán világosodni kezd, és lassan kikerülünk a forgószél ölelő karjából.

            A fülkébe beszorult homoktömeg azonban ott imbolyog a levegőben, és velünk együtt utazik tova. Attól csak egyetlenegy menekülési mód van: fel kell rántani a zsalus ablakokat, amilyen gyorsan csal: lehet. Erre a hirtelen támadt légnyomás pillanatok alatt kisepri a homok egy részét. Teljesen megszabadulni tőle lehetetlen, mert a vidék, amíg a szem ellát, nem. Más, mint egy úszó vágtató és fékeveszett homoktenger! Az apró homokszemek éles és fájdalmas csípő érzést keltve csapkodnak arcunkba, nyakunkba, kezünk bőrére. Micsoda elképzelhetetlen erő hajtja ezeket a parányokat úgy, hogy ütésük az emberi bőrön ilyen fájdalmas érzést okoz.

 

Afrikai tojás-kalendárium

 

            Egyik oldalon a távolban a láthatár olyan, mintha súlyos fekete viharfelhő ülné meg a vidéket. Pedig az nem felhő. Legalábbis nem esőfelhő. Az ott egy óriási vastag homokfelhő, mely most a vihar szárnyán teszi meg útját a levegőtengeren keresztül. Ez a danakil pokol. Itt a forgószél-örvények és szélviharok mindent elpusztító száguldozásaikkal mindennaposak. E jégköri jelenségek egyenes következményei a Nagy Szakadék geográfiai fekvésének. A több tízezer négyzetkilométernyi terület általában mélyebben fekszik, mint a tengerszint. Különösen áll' ez a vadonság középső és északi részére vonatkozóan. E teknőszerű táblás süllyedést keleten és délen több ezer méternyi magasságba törő vulkáni hegységek, kialudt tűzhányók szegélyezik Az egymás mellett vonuló hegyláncok csúcsai a hó, és jég határában pihennek. Ott fenn, a hegykoronákon örökös hideg honol. Lent, a Nagy Szakadék mélyébe, az égető napsugarak trópusi meleget varázsolnak. Ez a roppant hőmérséklet, pontosabban légnyomáskülönbég szüli aztán a szeleket. Itt úgy mérjük a hőséget, hogy a homokba nyers tojást teszünk. Ha a tojás háromnegyed óra alatt, az égető nap hatására, keményre fő, akkor a nyári évszak uralkodik, vagyis az év legmelegebb szakasza van. Ha a tojás háromnegyed óra alatt csak puhára fő, akkor a tavaszi vagy őszi időszakban élünk, ha pedig nem fő meg, csak forróvá válik a homok alatt, akkor tél van. Az egyenlítő alatt a homokban a tojás húsz perc alatt fő keményre.

 

Az élő világ „harci” zónája

 

            A Nagy Szakadék mélyen fekvő vidékére a trópusi hűvösségű éjszakákon a környező hegyvidékről hideg levegő áramlik. E hideg levegő a reggeli órában lassan felmelegedik. Emelkedni kezd a magasba. És a hegyvidékről újabb hideg légáramlatok törnek be. A déli órákban a már erősen felmelegedett levegő hatalmas erővel tör a magasba, de ugyanilyen energiáva1 tör a helyére a hideg légáramlat is. A levegőmozgás, a hideg és a meleg áramlatok váltakozásával, nagy viharokat okoz, melyeknek erejét növeli az a körülmény, hogy a hideg levegő két egészen különböző irányból ereszkedik le a síkságra. Keleti irányból r. nyugat felé tart az egyik hideg levegőtömeg, míg, déli irányból, az ottani hegyvidékekről, északi irányba tör a másik. A déli és keleti szél egymással összeütközik, s ezért ezen a területen a forgószelek és a rettenetes erejű szélviharok mindennaposak. Itt a szélvihartól felkorbácsolt homoktengeren a növényi élet és az állatvilág fennmaradásáért mindennapos kemény tusában áll a mostoha természettel. Ez az éIővilág úgynevezett „harci zónája" a danakil pusztaságban.

            A danakilok országa sok ezer négyzetkilométer területével az abesszin felvidék magasan álló pereméhez viszonyította mély fekvésű lapály a Nagy Szakadék ún. óceáni partvidéki rendszerében. A danakil rögön nagy kiterjedésű, magas fűvel benőtt steppevidékek váltakoznak hatalmas homoksivatagokkal. A geográfiailag mély fekvésű vidéknek, mely részben a tenger szintje alatt terül el, teméntelen apró patakocskája van, melyek szakaszosan a föld alatt vagy a föld felszínén teszik meg rövid útjukat, míg valahol a kifürkészhetetlen vadonban végleg eltűnnek a sívó homokban. E patakok vize ihatatlan, keserű, sós. A mély szaka­dékú partokat az állandó vizek közelében magas növésű őserdők határolják, míg a stepperészeken ernyősakáciák (Acacia) és tüskebozótok százfélesége teszi járhatatlanná a vidéket. Számos mo­csárral borított terület is van a danakilok földjén, és százakra megy a száma az apróbb-nagyobb keserű vizű tavacskáknak, E tavak körül messze vidékre kiterjedő finom és nagyon laza sziksó­kivirágzás látható, mely vakító fehérségével elviselhetetlenné teszi az amúgy is égető fénysugarakat. E sziksó-kivirágzások finom pelyhek alakjában tíz-tizenöt centiméter magasságban is borítják a talajt. A szódapelyhek legfelső kristályképződményei olyan lazák, hogy a szellő legkisebb érintésére finom por alakjában szállnak tova a futóhomokkal együtt, mely itt elválaszthatatlan édestestvére a sziksónak. Futóhomok és sziksó égeti itt a vándor szemét, s az ide tévedt szerencsétlen pár óra alatt bedagadt szemekkel, gyulladt nyálkahártyával átkozhatja a danakilok országának gyehennáját. Didergünk a szokatlan pokolban, a hangtalan némaságot s a nyomasztó csendességet csak embereink fogainak halk, de jól hallható vacogása zavarja meg.

            Nemcsak a test, de a lélek is fázik ezen az istentelen vidéken! Ez a danakil pokol!

 

Fehér foltok a danakil vadonban

 

            Valahol messzebb a ködpárák vastag tömegéből imbolygó papirusznád virágbugái válnak láthatókká, bólogatják nagy fejeiket, alóluk egy vízilóbika mély, bömbölő röhögése hallható. A vízi behemót vastag, tovagördülő hangorkánja prehisztorikus idők elképzelését könnyíti meg számunkra. Ki tudja, talán éppen itt, talán éppen ilyen vízi párás, átláthatatlan fehér fátyolban küzdött egymással két Brachiosaurus, és talán éppen olyan hangorkán szakadt fel testükből, mint aminőt most a vízilóbika bömbölése okozott ... És később talán az ősember éppen itt bújt el, megla­pulva a sziklák tövében, és innen figyelte egy kőeszközzel kezében az akkori állatok harcát ... Talán éppen olyan bizonytalanság vett erőt rajta is, és éppen úgy nem tudta megérteni a környezetét, mint ahogy az a mai napig is oly megrázóan idegen és félelmetes a mi számunkra:        „Ami kezdetben volt, ma is megvan, és nincs egy híja sem."

            A sziklákból előtörő meleg források környéke rendszerint erősen kénszagú. Vannak területek, ahol időszakonként látható gőzfelhők törnek elő, szállnak a magasba, s aztán ismét eltűnnek nyomtalanul. A földgömb ősi ereje tehát még nem tért nyugovóra, munkáját itt még nem fejezte be. Időnként alakítja, formálja a földgömböt. Az a sok forró vizű forrás, vízgőz, kénes gázok, itt-ott megismétlődő földrengések mutatják, hogy a geológiai folyamatok itt még nem fejeződtek be.

            A kelet-afrikai Nagy Szakadék környéke még sok meglepetést tartogat az ember számára. Ha ezt a nagy területet a térképen szemléljük, „danakil -vadonságnak" is nevezhetjük. Rajta sok fehér foltot látunk. Az északi vidéken elterülő Dauri vadonságról azt írja az angol térképészet: „Unsurveyed" (feltáratlan). A vasútvonaltól északnyugatra fekvő, roppant kiterjedésű homoksivatag viszont a német térkép szerint „Unbekannt". A teknőszerű süllyedés középső vidékét fehér ember még nem tudta átkutatni. Nem azért, mintha nem akadtak volna erre vállalkozó, bátor szellemek, hanem, mert eddig minden európai kutatókaraván, mely a sötét titkok megfejtésére a danakil vadonságba kissé beljebb hatolt, nyomtalanul eltűnt a gyehennák földjén.

            Itt nincsenek utak. Ami járható ösvényt a térképek feltüntetnek, az a valóságban nem létezik, vagy ha igen, úgy azok csak öszvérháton való közlekedésre alkalmasak. A vasútvonaltól északra és északnyugatra mintegy pár száz kilométernyire a vadonság belsejében van egy silány karavánút, mely a kettőezerhatszázhatvan méter magasan fekvő Ankoberből kiindulva északkeleti irányban halad. Az itt kanyargó ösvény mellett van néhány nyomorúságos bennszülött falu. Szomáli kereskedők is laknak benne. Innen északra aztán száz meg száz négyzetkilométernyire lakatian a vidék, de csak a kutató számára.

            A valóságban több ezer danakil lakja a vidéket, sziklahajlatok alatt megbújva.

            Magas steppefűben alig méternyire épített földkunyhóikban tanyáznak, melyek egy hajszálnyival sem emelkednek magasabbra, mint a környezet fűtengere. Ugyan ki gondolná, hogy az izzó napsütésben vánszorgó, irányt vesztett, biztos cél nélkül kóborló karaván szomjhalállal küzdő emberroncsai néhány méter távolságban haladnak csak el a szemfülesen leselkedő danakiloktól. Az eltévedt nem lát emberi lényt sehol sem. De a karavánt sok-sok danakil szem látja és figyeli. Észrevétlenül nyomon követik, mint párduc a zsákmányát. Pontosan kiszámított tervszerűséggel, hogy amikor a karaván tagjainak a testi kimerültsége a legnagyobb fokú lesz és már szellemi apátiában támolyognak tova, olyan állapotban, hogy nekik úgyis minden mindegy, gyors támadással megsemmisítsék a karavánt.

            A gyehenna birodalma nagy, igen nagy ... Már hírmondója sem marad az eltévedt karavánnak. Soha senki meg nem tudja, hogy mi történt velük. A magas növésű steppefű mindent eltakar és mélyen titoktartó. A hiéna is jó cinkostársa a danakilnak ... A Nagy Szakadék közepe táján, Francia-Szomália határától mintegy száz kilométernyire, de Abesszínia területén fekszik egy nyomorúságos helység: Hadele Gubo, a danakilok szultánjának szállása. Megközelíthetetlen mocsárvidéken van e székhely, amelyhez csak az az utazó juthat el, akit a minden hájjal megkent szultán, Mohamed Djadju érdemesnek tart arra, hogy a falujába beengedje. Kevés utazó mondhatja el magáról, hogy ezt a falut megláthatta, Rendszerint már sok száz kilométernyire tőle nyomtalanul eltűnnek az odaigyekvők. Akár Francia-Szomália felől, akár az abesszin hegyvidékről, csak úttalan sivatagokon keresztül lehet megközelíteni ezt a hírhedt szultáni székhelyet. A danakilok nagy része a térképen abesszin alattvaló, de jut belőlük bőven Francia és volt Angol-Szomáliának, sőt Eritreának is. Persze csak a térképen, mert egyébként saját szultánjukon kívül, nem uralnak senkit...

 

Gólyalábú danakilok

 

            A danakilok abba a nagy embercsaládba tartoznak, me1yet ma Homo sapiens indoafricanus vagy Aethipicanusnak nevezünk. Az összes abesszin törzsek között ez a legfékezhetetlenebb és el lenségeivel szemben a legkérlelhetetlenebb. Termetük nyúlánk, magas, mint általában a sík- vagy steppevidéket lakó törzseké. Jellemző tulajdonságaik, hogy alsó végtagjaik hosszúak, vékonyak, csípőjük ezért magasan áll. Lépésük hosszú, és menet közben úgy tűnik, mintha „gólyalábon" járnának, Talpuk széles, lábukra állatbőr-sarukat húznak, de meztelen talppal is járnak. Arcuk hosszúkás, szemük nedvesen fénylő, fekete, tekintetük az, amit én „karvaly" tekintetnek nevezek, és amely az abesszin őslakók között erre a törzsre a legjellemzőbb. Aki egyszer a danakil szemét látta, az sohasem felejti el e tekintetet. Hajzatuk csomós növésű, úgynevezett negroid típusú haj. Ez azt jelenti, hogy a hajgyökerek apró csomókban helyezkednek el egymás mellett, úgyhogy közöttük kis hajmentes fejbőrszigetek találhatók. Ajkuk, különösen a felső, előreálló és duzzadt. Hosszúra növesztett hajukat felfelé bozontos boglya alakúra fésülik, és az erős szálú, göndörödő hajzat közé dísztárgyakat, fából faragott magas fésűket, fehér csontokból készült pálcikákat dugnak.

            A leány- és asszonynépség széles abroncsú, vörösréz-drótból hajlított fülbevalókkal ékesíti magát. Nyakukba színes üveggyöngysorokat akasztanak. Amuletteket tartalmazó, bőrszíjra fűzött apró tokocskákat viselnek.

            Ruházatuk egyetlen állatbőr-darab, rendszerint egy kisebb borjúbőr, amit szárítás után kézzel ügyesen puhára megmunkálnak. A bőrdarabot egyik vállukon apró szíjakkal rögzítik. Ezzel már teljes is a „kosztüm", s elmés szerkezeténél fogva, minden irányban gyorsan forgatható, aszerint, hogy melyik testrészt óhajtja pillanatnyilag takarni vele. Ha maguk között vannak, a ruhát alkotó bőrdarab a hátukon libeg. De ha idegen közeledik feléjük, a bőrdarabot gyorsan előrerántják. Szépérzékükre mutat, hogy a bőr széleit kis színes gyöngyökkel vagy apró fehér kagylóhéjakkal gondosan kivarrják és ékesítik.

            Csípőjük feltűnően keskeny, ami karcsúságukat és magasságukat még szembetűnőbbé teszi. Nevetésnél vakító fehérségű, fényes fogaik teljesen elővillannak. Egyébként kellemesnek mondható arcuk ilyen pillanatokban.

            Csecsemőiket egy vékonyabb kecskebőrbe kötve állandóan a nyakukba akasztva, a hátukon vagy pedig a hónuk alatt hordozzák. A csecsemő szétvetett lábbal és kézzel simul anyja testéhez, mint valami kis béka. Az anya minden munkát csecsemőjével a hátán végez, így hordja fején a tüzeléshez szükséges fát vagy a terjedelmes vizesgombót, némely vidéken pedig az ivóvízzel telt kecskebőr-tömlőt. Igy töri vastag fadoronggal nagy famozsárban a növényi magvakat. Így kuporodik a tűz mellé húst pirítani. Egyszóval, a gyermek, megszületése után állandóan az anyja hátán tartózkodik. Ha a csecsemő éhes, előrántja a hátáról és megszoptatja. Ha e műveletet elvégezte, egy lendítéssel ismét a hátára veti. A gyermek az anyja munkája közben alszik és álmából anyjának semmiféle testi mozgása vagy munkája fel nem ébreszti.

            E fékezhetetlen és harcias néptörzs az Abesszíniát uraló amhara néptörzzsel is állandóan hadilábon él. Fegyverzetük egy szál lándzsa, melynek mind a két éle borotvaélesre van fenve. Másik fegyverük egy veszedelmes szerszám, az ún. danakil kés. Ez egy 60-70 centiméter hosszú, három ujjnyi széles, puhavasból készült szerszám, amelynek vége 10-15 centi hosszúságban kacorszerűen, tompaszögben lefelé konyul, és mindinkább finomodó hegyben végződik. A késnek ez a lekonyuló része mindkét felén borotvaélesre van csiszolva. Az ilyen késsel mind a szúrás, mind pedig a vágás borzalmas sebet ejt. Az áldozatba szúrt kés egy rántással a mellkastól egészen a has alsó részéig felhasítja a testet. Szarvasmarháik vagy kecskéik levágásánál egy metszéssel a nyakcsigolyáig hatoló sebeket ejtenek. Jellemző reájuk, hogy semmiféle nyilat nem használnak. Erre úgy látszik nincs szükségük. Mindent, amit más törzs nyíllal lő vagy nyíllal igyekszik elejteni, a danakil lándzsájával halálos biztonsággal eltalálja. És ezzel a mesterien kezelt ősi fegyverrel a szokásos távolságról sokkal kevesebbet hibáz, mint a nyilas törzsek teszik a nyilaikkal.

            Volt eset rá, hogy egy serdülő danakil fiúval egy levágott állat teteme körül hemzsegő egyiptomi kányákat szemléltem. Egyik kánya, mintegy tíz lépésnyire tőlünk, egy karó tetejére szállt. lntek a fiúnak, hogy ha lándzsájával eltalálja a madarat, kap tőlem egy ezüst tallért. A villogó szemű fiú szélesen elmosolyodott. Lándzsáját a jobb kezébe vette, párszor megemelte, és a következő pillanatban a fegyver kiröppent a kezéből. A kányát a lándzsa nyele közepéig felnyársalta, úgyhogy a madártesten nemcsak a lándzsa vaspengéje, hanem annak nyele is szinte egészen keresztülröpült. E hihetetlen teljesítmény bámulatba ejtett. Ilyet még nem láttam: Örömmel akartam neki odaadni a tallért, de nem fogadta el, hanem azt kérte, hogy a sátramból adjak neki egy üres konzervdobozt.

            Fő táplálékuk a tej és a tenyésztett háziállatok húsa, Kár, hogy a danakil földön egy rejtélyes és még fel nem derített rnarhavész uralkodik. E nyavalya a marhaállomány orrcsontját támadja meg, a homlok közelében. Tojásnál is nagyobb dudorokat alkot, amelyeknek területében a csontállomány gennyesen szétesik és csúnya, gennyedő sebet okoz, s a homlok irányában vagy a szemgödör felé lassan terjed. A húsos részek elpusztulnak, és a szabadon álló csontokon teméntelen légy és kukac nyüzsög, Az ilyen állatok külseje borzalmas. Az északi vidékeken a marhaállománynak átlagban 30 % -a szenved e betegségben, Tehát a danakil föld nemcsak az emberek részére, hanem az állatok számára is pokol.

            Vannak kiváló teljesítményre képes lovaik, öszvéreik és sza­maraik. A futóhomokos területeken a legfontosabb háziállatuk a teve. Lovaikat kistermetűeknek lehetne nevezni, Olyanok, mint az erdélyi hegyi lovak.

 

Vadzsirádok rémtettei

 

            A danakil harcos kiváló lovas. Időnként hatalmas lovas bandákba, „vadzsirádok"-ba verődnek. Ez a horda aztán rablóútjára indul. A vadzsirádok megalakulásának rémhíre futótűzként terjed el az egész vidéken. Aki csak teheti, menekül a hegyekbe, ismeretlen vadonba, szakadékokba és egyéb olyan vidékekre, ahol a lovas martalócok támadásától úgy-ahogy biztonságban érezhetik magukat. Rendszerint Észak-Danakilból indulnak ki ezek a ve szedelmes portyázók, és kitartó állataikon végigszáguldják - hónapokon keresztül nyeregben ülve - az egész danakíl vadonságot, Betörnek Eritreába, Francia- és Angol-Szomáliába, és ahol lakott vidéken megjelentek, ott csak a felégetett steppék és legyilkolt emberek sok száz hullája marad vissza.

            Honnan gyűlnek össze és rablásaik után hova tűnnek el nyomtalanul a poklok birodalmában, azt senki sem tudja. Nagyon valószínű, hogy régebbi portyázások eredményeképpen férfiasságuktól megfosztott és megcsonkított emberekből álló hordák ezek, akik most ádáz bosszúszomjjal esnek neki az útjukba kerülő törzsek tagjainak. Űzi, hajtja őket a vad bosszú és férfias tehetetlenségüknek fékezhetetlen dühe. Azt az embertelen és lelkileg mélyen megalázó csonkítást, melynek eredményeként fajtájuk társadalma kizárja őket és egyben lehetetlenné teszi számukra a házaséletet, most százszorosan adják és fizetik vissza. Nincs kegyelem hímnemű lénynek, legyen az fiatal vagy öreg, férfi vagy újszülött. Borzalmas késeikkel azokat mind megcsonkítják.

            Aztán falkákba terelik a zsákmányul ejtett fiatal leányokat és fiatal asszonyokat, mert azok e pillanattól kezdve a martalócok tulajdonává váltak, Elhurcolják magukkal őket, hogy falujuknak többé még a hírét se hallják. Rabszolgái, sőt életükön át engedelmes asszonyi állatai lesznek a győzőknek, akik majd minden munkát elvégeznek, és fáradságuk jutalmául mindössze egy kis nyomorúságos ételt kapnak uraiktól. A szemrevalóbbakat arábiai és egyéb ázsiai háremtulajdonosoknak adják el. Az összegyűjtött leányanyagot élelmes arab kereskedők veszik meg és szállítják a tengerpartok felé, azokon az utakon és módokon, melyekről a Népszövetség annak idején nem szívesen vett tudomást. (Aadatok a 30-as évekből származnak) A rabszolgául ejtett asszonyokat és leányokat a megsemmisített törzs elrabolt lovaira és öszvéreire rakják, s azzal a menet megindul északi irányba, ahol a vadonban nyomtalanul eltűnik.

            Hogy a „vadzsirádok" garázdálkodásáról tudomást szerzett szomszéd törzsek a rablókat nyomon ne követhessék, a zsákmányával tovavonuló horda háta mögött felgyújtja a füves steppe bozótját. A lángnyelvek csakhamar magasan az ég felé csapnak, a vidéket áthatolhatatlan tűztenger borítja el. Azon elevenen senki át nem vergődhet.

 

 

A világ legegyszerűbb épületei

 

            Apró fűkunyhóik csak kicsivel különbek az Ejasszi-tó vidéki vafandigo törzs építményeinél, melyek az afrikai bennszülöttek legkezdetlegesebb építkezési formái. A danakil kunyhóját mindig rejtve építi, magas füves területek bozótosaiban. Az építmény vázát abroncsszerűen meghajlított ágak képezik, amelyeknek két végét a földbe szúrják, s az ilyen módon egymás mellé helyezett bordázatra hosszú fűszálakból álló nyalábokat dobnak. Ezt apró folyondárokkal a bordázathoz kötözik. Az építmény legszembetűnőbb jellegzetessége az, hogy nincs olyan különálló tetőszerkezete, ami már magasabb építészeti tudást jelentene. Az abesszíniai danakilok, a tanganyikai vatandigók és masszaiak házai, illetőleg építményei még semmi tagozódottságot nem mutatnak. A formát építményeikhez bizonyára sziklaüregekről vagy barlangokról vették, ahol szintén semmi külön kialakult tetőzetet nem láthattak.

            E három népfaj kunyhói magasságban nem haladják meg a 130 centimétert. Általában kúp alakúak, s falaik átmenet nélkül folytatódnak a tetőzetben. A kunyhó egyik oldalán kis nyílást hagynak szabadon, melyen keresztül be lehet bújni. A sötét kalyibának semmiféle más kijárata nincs. A danakil építmény ősibb forma a masszainál, A masszai ugyanis kunyhóját már jól megtapasztja marhatrágyával, s ez az építményt bőrszerűen bevonva, rászárad a fűalkotmányra. Az így elkészített kalyiba elég tartós lakóhelyet nyújt tulajdonosának. A danakil még semmiféle tapasztást nem használ, bár az állati trágya éppen úgy rendelkezésére állana, mint az ugyancsak állattenyésztő masszainak.

            Itt kell megemlítenem, hogy ha a danakil nagy utat szándékszik megtenni, lóháton egy nap alatt hihetetlen távolságra képes eljutni. Ezt a nagy menetteljesítményt úgy hajtja végre, hogy a lován pihenés nélkül üget órákon keresztül. Ha olyan vidékre jut, ahol legelésre alkalmas fű van, a danakil gyorsan leugrik lováról, éles késével annyi füvet vág le, amennyit csak tud. Azt szíjára fűzve hátára veti, és a lova előtt gyors iramban elindul gyalog. A ló mindenütt szorosan a háta mögött követi, és menet közben gyorsan eszi a gazdája hátán levő füvet. Ha a fű teljesen elfogyott, a danakil ismét lovára pattan, és tovább üget a legközelebbi füves részig. Ott ismét kaszál, és a ló ismét felfalja menet közben gazdája hátáról a takarmányt. Így mennek tova, mindig felfrissült erővel, ismételten újabb legelőről vagdosva a tápanyagot a ló számára. Ilyen körülmények között, európai fogalmak szerint, elképzelhetetlenül hosszú útszakaszokat tudnak nagyon rövid idő alatt megtenni...

 

            (A nagyenyedi származású jeles afrikai orvos és Afrika-kutató nagysikerű, Életem, Afrika c., a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadónál 1969-ben megjelent útleírásából.

            A szerző felvételei abessziniai bennszülötteket ábrázolnak.)

 

K a l a n d o z ó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Enveco Free Stat